A Ferencváros 1-0-s vereséget szenvedett kedden a Dinamo Kijev vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így sereghajtó maradt a négyesében, és búcsúzott a folytatástól.

Sorsdöntő összecsapás várt a Ferencvárosra a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában a Dinamo Kijev otthonában. 

A vendég Ferencváros kezdte a játékot, de a Dinamo futballistái dinamikusabbak voltak, hamar labdát szereztek.

Három percet kellett várni az első kapura lövésre, ami Lovrencsics Gergő nevéhez köthető, azonban jócskán a jobb kapufa mellett suhant el a labdája.

""
(Kép: Anatolii Stepanov/Anadolu Agency via Getty Images)

Négy minutummal később Dibusz Dénes kellett védenie egy beívelt labdát, a kivetődő magyar kapus kitessékelte a tizenhatoson kívülre a játékszert.

Az óriási tét miatt viszonylag óvatos játék folyt a pályán, az ukrán és a magyar együttes is kevés kockázatot vállalt. Az első negyedóra kevés helyzetet és kiegyenlített küzdelmet hozott, ezt követően azonban már a Fradi bátrabban játszott, mint a Dinamo Kijev.

""
(Kép: Anatolii Stepanov/Anadolu Agency via Getty Images)

A 21. percben egy kezezésgyanús szituáció történt, ugyanis Laidouni megpróbálta tizenhatoson belülre juttatni a labdát, de Szidorcsuk kezét érte a labda. A meglehetősen vitatható helyzet után a bíró sípja néma maradt, ráadásul vissza se nézte videón az esetet. Pedig úgy tűnt, tizenhatoson belül történt az eset.

Pár perccel később ismét a vendégek előtt adódott helyzet, Tokmac egy lövőcsel után tüzelt, de jócskán kapu mellé és fölé szállt a labdája.

Hét perccel az első játékrész vége előtt Uzuni lágyan a védők mögé ívelt, de Zubkov kiszorított helyzetből már nem tudta megcsinálni a cselt a kapussal szemben.

""
(Kép: Anatolii Stepanov/Anadolu Agency via Getty Images)

Nehéz lenne azt állítani, hogy nyom a Ferencváros, de sokkal több a helyzet a Dinamo kapuja előtt.

A játékvezető egy percet sem hosszabbított, így gólnélküli döntetlennel zárult az első játékrész.

A második félidő csere nélkül folytatódott.

Az 54. percben Tokmac hagyott ki hatalmas ziccert. A Ferencváros csatára nagy erővel vette célba a kaput, de pont a középen álló Buscsant találta el.

Három perccel később jött a hidegzuhany, megszerezte a hazai csapat a vezetést. Miha Blazic kezére pattant a labda, amiért szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. Carlos De Pena középre ívelt labdájába Popov csúsztatott bele, a labda pedig a bal alsó sarokban kötött ki. (1-0)

Here is Popov’s opener

He loves scoring decisive goals

Will this goal turn out to be the same? pic.twitter.com/wJ0NyNz5cF

— Zorya Londonsk (@ZoryaLondonsk) December 8, 2020

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Uzuni egyenítsen, de a bal alsóba tartó labdát kiütötte Biscsan.

A zöld-fehéreknek mennie kellett előre, tudta ezt Szerhij Rebrov is, ezért kockáztatott. Negyedórával a meccs vége előtt Uzuni helyett Baturina érkezett, de az igazán merész húzás, hogy Isael Haratyin helyére érkezett, vagyis már négy támadóval rohamozhatott a Fradi.

""
(Kép: Anatolii Stepanov/Anadolu Agency via Getty Images)

Zubkov próbálta eltekerni a labdát az ukrán védők mellett, de a kaput nem találta el.

Az utolsó percekben is többet volt a labda a Fradinál, próbálták a zöld-fehérek fokozni a nyomást, de ez eredménnyel már nem párosult, így a Ferencvárosnak végül a pontszerzés sem jött össze Kijevben. A hazai együttes győzelmével kiharcolta a továbbjutást az Európa-ligába, az FTC számára viszont véget ért a nemzetközi kupasorozat.

A magyar bajnok győzelemmel megelőzte volna az ukrán együttest, s harmadikként az Európa-ligába átkerülve 17 év után lett volna magyar csapat az európai kupaporond tavaszi folytatásában. Az FTC 25 év után szerepelt ismét a BL főtábláján, s végül egy ponttal búcsúzott a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev mögött.

Egy biztos, a zöld-fehéreknek nincs okuk szégyenkezni!

Bajnokok Ligája, csoportkör, G csoport, 6. (utolsó) forduló:
Dinamo Kijev (ukrán)-Ferencváros 1-0 (0-0)

Kijev, Olimpiai Stadion, zárt kapus, v.: Andreas Ekberg (svéd)
gólszerző: Popov (60.)
sárga lap: De Pena (26.), Garmas (36.), illetve Laidouni (44.), Haratin (47.), Blazic (58.), Isael (85.)

Kép: Anatolii Stepanov/Anadolu Agency via Getty Images